Kulcsszó keresés /


Az ország legmenőbb gokart pályája - Új pályacsúcs a drivingcampen

  • 2019. július 28.

A Budapesttől mindössze 24 kilométerre található drivingcamp idén adta át gokartpályáját, mi pedig szerettük volna kideríteni, hogy ezen a téren mit tud mutatni a száguldás szerelmeseinek és az érdeklődőknek Európa egyik legkomolyabb vezetéstechnikai komplexuma. Természetesen azért, hogy valóban szakszerű véleményt alkothassunk, professzionális segítséget kértünk, így a pályára Rónai Tamás, a Gender Racing Team autóversenyzője is velünk tartott.

olvass tovább

Tökéletes társ városban és terepen - Kipróbáltuk az Audi Q5-öst

  • 2018. augusztus 06.

Ki ne akarna egy olyan társat, akivel bárhová el lehet menni, aki bármilyen környezetben és társaságban jól érzi magát, és aki nyitott az újdonságokra? Úgy gondoljuk, mi megtaláltuk az igazit, ugyanis a Porsche Hungáriának köszönhetően lehetőségünk volt kipróbálni az Audi Q5-öst aszfalton is és terepen is, és mindezt a drivingcamp kifejezetten izgalmas vezetéstechnikai pályáján tehettük meg. Ráadásul nem csupán laikus szemmel szedtük ízekre az Audi modelljét, ugyanis a Gender Racing versenyzője, Rónai Tamás is velünk tartott!

olvass tovább

Szlovákiában tesztelt a Gender Racing

  • 2018. április 06.

A Gender Racing csapatának tagjai már lázasan készülnek a szezonra, legutóbb a Slovakiaringen láthatta őket a közönség, éles körülmények között. Eddigi tapasztalatokról, az évvel kapcsolatos elvárásaikról és a szlovák pályáról beszélgettünk a csapat tagjaival, Gender Tamással, Stern Rolanddal, Hefler Róberttel és Rónai Tamással.

olvass tovább

Hamarosan indul a szezon - interjú a Gender Racing Team-mel

  • 2018. március 13.

Szerelem, igaz szenvedély, szakmai alázat, elhivatottság, kemény munka, innováció. Ezek a fő értékek a Gender Racing Team-nél. Gender Tamással, a Gender Racing Team fő motorjával, illetve a csapat tagjaival, Rónai Tamással és Stern Rolanddal beszélgettünk az előző szezonban szerzett tapasztalatokról, illetve az idei év kihívásairól és reményiről.

olvass tovább

Ha ünnep, legyen ünnep!

  • 2016. augusztus 27.

A várakozásokat felülmúlóan pazar hétvégével zárta a Hankook gyorsasági autó országos bajnokság szlovákiai fordulóját a Gender Racing Team. Az öröm már csak azért is különösen értékes a csapat számára, mert Stern Roland nagyszerű teljesítménye révén egy új futamgyőztest is ünnepelhettünk. Ezen felül a kitűzött év végi célok beteljesülésére, azaz az abszolút bajnoki cím megszerzésére Rónai Tamással még mindig meg van az esély. A sikerek fényét az csak emelte, hogy a futam éppen a nemzeti ünneppel esett egy időpontra.

olvass tovább

Minden jó, ha a vége jó!

  • 2016. július 06.

A nehézségek, egy váratlan, s komoly technikai malőr ellenére végül remek hétvégét zárt a Hankook gyorsasági országos bajnokság második versenyhétvégéjén a Gender Racing Team. A három futam során sorozatban jöhettek volna a kiváló eredmények, ám egy műszaki hiba miatt a második és harmadik erőpróbára újra kellett építeni az önbizalmunkat. Nem ment könnyen, de sikerült! Stern Roland és Rónai Tamás is elképesztő hétvégét rakott össze.

olvass tovább

Bámulatos szezonrajt a Gender Racingtől

  • 2016. május 11.

Pazar hétvégével kezdte a Hankook Gyorsasági országos bajnokságot a Gender Racing Team. A hétvége két futamán a csapat magyar bajnoki címre törő pilótája, Rónai Tamás két első helyet szerzett, pedig nem úgy indult, hogy ez egy szép történet lesz. Eszenyi László és Stern Roland is nagyszerűen ment, hatalmas csatában értékes pontokat hoztak haza.

olvass tovább